Archív

Nekünk Bátaapáti, a Szlovákoknak Mochovce

Az Izotóp Tájékoztató Társulás (ITT) 2015 évre vállalta, hogy a Társulás tagtelepülések lakosságát az előző évi Paksi szakmai út után, egy szomszédos ország radioaktív hulladék kezelésével ismerteti meg. A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft.) szakmai segítségével és a z ITT nemzetközi kapcsolatának (GMF) segítségével sikerült megszervezni a szakmai programot. A látogatás szervezését nehezítette a Jandrova a Vyradovacia Spolocnost (JAVYS) telephelyén folyó három fejlesztés, ennek ellenére a Pozsonyi központ és a befogadó település, Kalna-nad Hornom (Garamkalna) polgármesterének, képviselőinek segítségével találtunk megfelelő időpontot a fogadásra.

Az ITT tagtelepüléseinek küldöttségei szeptember 28-29-30-án (közel 150 fő) ismerkedt a szlovákiai Mochovce Nuclear Power Plant, atomerőmű működésével, az Energoland bemutató termében. Az atomerőmű kettő blokkal termel elektromos áramot a Szlovák villamosművek (SE) részére, amelyet az Enel olasz többségi tulajdonú cég üzemeltet. Az atomerőmű szovjet gyártmányú VVR-440, amely hasonló a Paksi Atomerőműben üzemelőhöz. Az Energoland bemutató terem főleg a fiatalokra koncentrálva, korszerű eszközökkel mutatja be az erőmű működését és a környezetét.

A bemutatóterem előadótermében a résztvevők vetített előadás keretében ismerhették meg a JAVYS radioaktív hulladéktároló telephelyet, az ott folyó elhelyezés módját és fejlesztési célokat. A telepen szilárdított és betonkockában elhelyezett formában helyezik el az atomerőművi és a Bohunicei atomerőmű lebontásából keletkező radioaktív hulladékokat. A telep 11,2 hektáron helyezkedik el. A befogadó geológiai képződmény agyag, amely megfelelő szigetelést biztosít a vizekkel szemben. Jelenleg a kettő felszíni betonmedencés tárolóban 4 200 betontömbben helyeztek el. A dupla soros egyes tároló megtelt és a második üzemel. Egy tárolóba kilencven egységcsomag kerül, amelyek hatvan centiméteres betonlapok fedik. A pihentetés után 1,8 méteres tömörített agyaggal fedik, melyre 0,6 méter termőréteg kerül. A medence sorok külső felén hatméteres tömörített agyagban alagút helyezkedik el, ahová minden medencéből kivezető és vízfelfogó ellenőrző rendszer működik.

A telephelyen jelenleg alakítják ki a nagyon alacsony aktivitású radioaktív hulladékok végleges tárolójának első ütemét, amely 22 000 köbméter befogadó képességű lesz. Ide a Bohunicei erőmű lebontás alacsonyan szennyezett hulladékait hozzák big-beg zsákban.

A JAVYS mint állami cég, feladata a nem atomerőben keletkezett radioaktív hulladékok begyűjtése, kezelése. Ezért épül a telephelyen a befejezés előtt lévő fogadó és kezelő épület.

A telephely kerítésén kívül épül a JAVYS bemutatóterme és egyúttal bővítik az elavult irodaépületet is. A beruházások befejezése 2016. év nyarára várható.

A program részeként a szakmai úton résztvevők Kalnan megtekintették a község rendezvény terén, a második ukránfront harcállásának helyén lévő hadászati kiállítást.

Jó érzés volt több résztvevőtől hallani a megelégedettséget, hogy nagyon látványos és sok információt adó volt a szakmai út. Megfogalmazták, hogy jövőre szeretnék a látottakat összehasonlítani a magyar gyakorlattal, a Bátaapátiban lévő Nemzeti Radioaktív-hulladék Tárolóban.