Archív

Szakmai látogatók Romániából

Az RHK Kft. kiváló kapcsolatot ápol a szomszédos országokban található partnerintézményeivel. Ennek egyik oka, hogy a hazai társaság mindig is nyitott volt a szakmai eszmecserékre és ennek keretében szívesen fogadja a külföldi delegációkat létesítményeiben, ahol a tárolók megtekintése mellett, részletes előadások keretében ad tájékoztatást vendégeinek az ott folyó munkálatokról.

Szeptember első hetében a román Horia Hulubei Nemzeti Fizikai és Nukleáris Kutatóintézet munkatársai látogattak Magyarországra, hogy átfogó ismereteket szerezzenek a hazai radioaktívhulladék-kezelés helyzetéről, feladatairól és az érintett létesítmények működéséről. A küldöttséget az RHK Kft. szakemberei fogadták Pakson, ahol a radioaktív hulladék és a kiégett fűtőelemek kezelésének, valamint a nagy aktivitású radioaktív hulladék elhelyezésének koncepciójáról hallgathattak meg előadásokat a román szakemberek. A paksi kirendeltségen szó esett a hazai tárolók elfogadottságának magas szintjéről is, amelyben nagy szerepe van a tudatos, nyílt, őszinte kommunikációnak. Az ezt követő három napban a vendégek végigjárták mindhárom tárolót, sorrendben a bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolót, a paksi Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolóját, majd a zárónapon a püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolót. A delegáció tagjai nagyon érdeklődőek voltak és a többnapos program végén elismerően nyilatkoztak a látottakról, kiemelve a létesítményekben tapasztalható nagyfokú biztonságot és a magyar szakemberek felkészültségét.