Archív

Telephelyi körkép

Hák Viktor, az RHFT fióktelep-vezetője
Hák Viktor, az RHFT fióktelep-vezetője

Egy vállalatnál az új év munkálatait hosszú tervezési időszak előzi meg. Mostani körképünkben megpróbáljuk fölvillantani, milyen főbb feladatok várnak az Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft.) telephelyeire, a felelősséggel végzett biztonságos üzemelés mellett.

  Hák Viktor a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) vezetője szerint márciustól megkezdődhetnek a beszállítások az új üzemeltetési engedély alapján.

– Mivel 2015-ben komoly fejlesztések történtek, az év első negyedében a dolgozók az egyes munkafolyamatokat, a sugárforrások kezelését, a hulladékválogatást, -tömörítést és a cementezést – úgynevezett inaktív próbaüzem során – begyakorolják.

Idén sor kerül a technológiai épület légtechnikai rendszerének lecserélésére. Egyúttal a fűtési rendszer és a villamos betáp felújítása is megtörténik majd. A biztonságnövelő program második szakaszához szükséges könnyűszerkezetes csarnok megépítését az év második felére tervezzük.

  Bertalan Csaba, az Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) fióktelep-vezetője szerint nekik is mozgalmas évük lesz.

–  Idén 250 hulladékos hordó beszállítását tervezzük az atomerőműből. A földalatti tárolóba 86 konténer kerül majd le, ezzel megtelik a K1-es kamra. Idei feladat a második tároló kamra megépítése az újfajta hulladékcsomag fogadására, és az engedélyeket is be kell szereznünk a működéséhez.

2017 elején már az új kompakt hulladékcsomagok próbagyártása kezdődik az erőműben, de fogadásukhoz még idén meg kell oldani a daru, a leszállító jármű és a targonca átalakítását, valamint egy új nyerges vontató beszerzését is.

A Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának (KKÁT) vezetője, Tóth Róbert hangsúlyozta, hogy a 2016-os évben is elsődleges cél a kiégett fűtőelemek biztonságos beszállítása és tárolása.

– Az idei év fontos feladata az üzemeltetésen túl a létesítmény átfogó irányítástechnikai korszerűsítése lesz. A szerelést követő próbaüzem során meg kell győződnünk arról, hogy a korszerűbb és gyorsabb vezérlés megfelelően segíti a precíz betárolást. Jelentős feladat a tároló bővítése is, hiszen a már épülő négy kamra befejezése ez év végén várható. Lesznek még kisebb, ám jelentős fejlesztések, amelyek az eddiginél is megbízhatóbbá és ellenőrizhetőbbé teszik a technológiákat. A környezeti monitoring továbbfejlesztését is tervezzük.

   Németh Gábor, az Mecseki Környezetvédelmi és Kutató Bázis (MKKB) fióktelep-vezetője emlékeztetett: munkáik nagy része továbbra is folyamatos, hiszen az urán-bányászat és – feldolgozás környezeti hatásaival napi 24 órában még legalább 30 évig foglalkozni kell. Pécs és a környék ivóvize így lehet biztonságban.

–  Már tavaly megkezdtük a felkészülést a felgyülemlő uránnal szennyezett víztöbblet kezelésére a volt északi bányaüzemnél. Idén folytatódik a jelenlegi vízkezelő és vízkormányzó rendszer bővítése, a csőhálózat további kiépítése. Elkezdjük tervezni és engedélyeztetni a zagytározói kármentesítő rendszer és a monitoring-hálózat bővítését, kismértékű átalakítását. Mivel a zagytározó alatti vizek szennyezettségének terjedését figyelni és kezelni kell, három új vízkitermelő kút telepítését indítottuk el. Fontos még, hogy a bányavíz-kezelés során visszanyert uránkoncentrátum franciaországi exportja várhatóan februárban indulhat.

 

Hangból fény – fényből hang

Szilárd Leó vetélkedő tizenkettedszer

terep
Terepasztal Paks

Ki gondolná, hogy egy pléh teáskanna használható hangerősítő gyanánt, hogy a ping-pong labda levegőben tartható egy hajszárítóval? A hagyományos Szilárd Leó tanulmányi verseny résztvevői a szokásos látványos fizikai kísérletek során erről is meggyőződhettek.

Persze hasznos tudnivalókban is bővelkedett a püspökszilágyi térség általános iskolásai számára tizenkettedik alkalommal megrendezett fizika- és kémia- tanulmányi verseny, melyet az RHK Kft. itteni telephelye, a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló környezetében lévő tizenegy település hetedik-nyolcadik osztályosai számára szervezett.

A reggeli órákban a fizika- és kémiatudásukat mérték össze a diákok a váchartyáni iskolában. Ezt követően a játékos vetélkedőé volt a főszerep, ezúttal a püspökszilágyi Művelődési Házban. Az érdekes és látványos kísérleteket ismét a váci „Boronkay” tanárai mutatták be, bizonyítva, hogy a fizika nem csupán unalmas tananyag.

Idén a rezgés és a hullámmozgás különböző megnyilvánulásaival ismerkedhettek a tizenegy iskolából érkezett gyerekek, a mágneses rezonanciától az elektrosztatikusságon át a hanghullámokig, légörvényekig. E „mutatványok” egyike volt, amikor néhány alkatrész felhasználásával a hanghullámok fénnyé, majd ismét hanggá alakultak.

Ezután egy totó kitöltésével bizonyították a diákok, mit tanultak a bemutatott kísérletekből, majd a radioaktívhulladék-kezelés témaköréhez kapcsolódó kérdések következtek. Ekkor a pontok elnyeréséhez a négyfős csapatok minden tagjának a helyes válasznak megfelelő – pink vagy kék kesztyűs – kezét kellett a levegőbe emelnie. Míg tavaly a radioaktív hulladékkal kapcsolatos alapismereteket bemutató film, idén az RHFT-ről szóló volt az, amihez kapcsolódóan újabb pontokat gyűjthettek a tanulók, a vonatkozó kérdésekre adott helyes válaszokkal.

A verseny sorrendje a reggeli tantárgyi feladatok és a játékos kvíz eredményeinek összesítése után alakult ki. Az értékes nyereményeket ünnepélyes díjátadó keretében vehették át a diákok, de a felkészítésben nagyon fontos szerepet játszó tanároknak is megköszönték a munkáját. Ezúttal Őrbottyán csapata volt a legjobb, ők már harmadszor nyerték el a kupát, így a vándorserleg is végleg náluk maradhatott. A győztesek különdíjként még egy csoki tortát is átvehettek, amit aztán megosztottak a többiekkel is. Az édes meglepetést üdvözlő szavak és jókívánságok kíséretében Balczó Béla, az NFM főosztályvezetője adta át.