Ülésezett az ITET Ellenőrző Bizottsága (EB)

Az Ellenőrző Bizottság Bátyi József elnök kezdeményezésére, szeptember 21-én ülést tartott. A Munkaterv szerint a 2. napirendi pontban megtárgyalta az ITET 2017. évi Támogatási szerződés I. félévi elszámolásának teljesülését és teljesítését. A Társulás EB elnökétől előzetesen megkapott írásbeli beszámolóban foglaltakat a tagok megismerték és az elnöki szóbeli kiegészítés után az EB tagjai megtárgyalták.

Az EB megállapította, hogy az ITET és az NFM között létrejött ISZF/254/2017-NFM_SZERZ. iktatószámú Támogatási szerződésben foglalt, dokumentumokkal alátámasztott beszámolási kötelezettségének, a 2017. első félévére vonatkozóan a Társulás eleget tett. Az ITET közös költség tervének I. félévre kapott összegét, a Társulás időarányosan, a Támogatási szerződésben, az ITET Társulási Megállapodásában foglaltak szerint, valamint az ITET Társulási Tanács által elfogadott célfeladatokra használta fel.

Az EB tizenkettő tagja megismerte és elfogadta, a Társulás elnökének tájékoztatóját, a második félévre igényelt tagi szerződésmódosításról és a GMF Madridi ülésre tervezett szakmai útról.

ITET Infó

Kategória: Hírek | A közvetlen link.