Archív

Az ITET tagtelepülések Társulási Tanácsa, 2018. május 02-án ülést tartott

 

Az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulás (ITET) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) együttműködésével, megkötésre került a Felek közötti Támogatási Keretszerződés. A Keretszerződés alapod ad az évenkénti Támogatási szerződés megkötésére, s egyben meghatározza a Társulás tájékoztatási, ellenőrzési feladatait és működésének – elszámolási feltételeit. Biztosítja a Felek közötti folyamatos, társadalmilag hasznos együttműködést.

Az ITET elkötelezett tagjai, vezetése és munkatársai eddig is végezték a Keretszerződésben rögzített lakossági tájékoztatási feladataikat. Részt vettünk a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) által biztosított háttérsugárzási adatok fényújságokon történő megjelenítésében, kiadtuk és eljuttattuk a HÉTközlap újság példányát a tagönkormányzataink minden háztartásába. Megoldottuk az ITET Híradó folyamatos megjelenését a településeken elérhető kábeltelevíziós szolgáltatók heti programjaihoz. Az ITET Ellenőrző Csoportunk háttérsugárzási méréseket végzett az RHFT fióktelepen és az azzal határos településeken. A társulási tagokkal szerveztük a fióktelepen tartott Nyílt naphoz az érdeklődő lakosok részvételét. A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft-vel együttműködve a Váci Boronkay Nap részesei voltunk és lebonyolítottuk a XIV. Szilárd Leó fizika és kémia szaktantárgyi versenyt, a váchartyáni Apáczai Csere János Iskolában.

 

Várjuk a Radioaktív Hulladék Kezelő Kft. megbízásából készülő Közvéleménykutatást, amelyet a tíz tagra bővült társulásunk, településeinek lakossága körében végeznek, várhatóan május hónapban. Készülünk a nyári Izotóp tájékoztató Napjainkra, Váchartyán és Penc községekben, de meghívásra részt veszünk Falunapi rendezvényeken, beruházások átadásán is. Programokkal segítjük, hogy a tagtelepülések érdeklődő lakosai megismerkedjenek a radioaktív hulladékok hazai kezelésével, azok helyszínein, valamint a hasonló céllal létrehozott társtársulások rendezvényein képviseljük az ITET tagjait.

Az eddig elvégzett tájékoztatási és ellenőrzési munkában sokat segítettek azok a vállalkozások, amelyek csak a napokban kapják meg munkájuk ellenértékét. A fent említett Keret és éves Támogatási szerződés megkötését ugyanis május másodikán követte az ITET Társulási Tanácsának ülése. Az NFM -ITET között létrejött szerződés alapján ezen ülésen megkötésre került az ITET és a tíz tagtelepülés közötti Keretszerződés és az ez évi Támogatási alszerződés. Innentől nem csak a munka adott, hanem a működés és a településfejlesztések feltételei is. Bízunk benne, hogy a 2019. évi feladatainkhoz a Támogatási szerződéseket jogszabályi időkeretben megtudjuk kötni.

ITET infó