Ifjú tehetségekkel nyert Váchartyán csapata

Kémia kísérletre figyelve

Az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulás (ITET), a XV. Szilárd Leó versenyét szervezte április 12-én. A rendezvény célja, hogy az ITET térségében segítse az általános iskolás, 7-8. osztályos tanulók, fizika és kémia szaktantárgyi elkötelezettségét. Ezen tantárgyi tudás jelentős alapot ad arra, hogy a Váci Boronkay Tehetséggondozó felkarolja és tanulmányaikban ösztönözze, az e tárgyak iránt érdeklődőket. Meghatározhatja pálya elkötelezettségüket, hogy később a szakmában dolgozhassanak.

Tanár, diák egyre figyel

A verseny szaktantárgyi vetélkedőjét, immár 15. éve a Váchartyáni Apáczai Csere János Általános Iskola igazgató helyettese, Rózsa Zsolt tanár úr és kollegái szervezték, koordinálták az iskolák között. A vetélkedésben negyvennyolc tanuló vett részt, akik a fizika és kémia feladatok megoldása után, a váchartyáni Művelődési Házban a Boronkay Tehetséggondozó tanárainak fizika és kémia kísérletek bemutatóján is részt vettek. Ezután játékos vetélkedő keretében adtak visszajelzést megfigyeléseikről, arról, hogy mit tudnak az ITET-ről, a Püspökszilágy és Kisnémedi határában lévő Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT), tevékenységéről, jellemző képek alapján felismerik-e a társulás tagtelepüléseit. A koncentrációt és gyorsaságot igénylő játékos vetélkedőt a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft.) kommunikációs osztályának munkatársai vezényelték.

Dr. Sölch Gellért helyettes államtitkár zárszót mond

Az egész délelőttöt betöltő programon részt vett Fehér Mónika a Váci Tankerület szakmai igazgatóhelyettese, Ficsor Csaba Istvánné az Innovációs és Technológiai Minisztérium, Központi Nukleáris Pénzügyi Alapot kezelő osztályvezetője és Dr. Rétvári Bence, a térség Országgyűlési képviselőjének képviseletében Dr. Sölch Gellért stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkát úr, az Emberi Erőforrások Minisztériumából.

Feszült figyelem

A nap programját, az elvégzett versenyzést értékelés követte, de az ITET biztosította, hogy minden versenyző és felkészítő tanár emléket kapjon az eseményről. Az értékes díjak átadása után helyettes államtitkár úr köszöntötte a 15 éves rendezvényt, külön a felkészítőket és főleg a vetélkedő diákokat. Kiemelte a verseny jelentőségét, szakmaiságát és a játékos ismeretátadás fontosságát.  

A Váchartyáni győztes csapat és a díj átadók

A XV. Szilárd Leó verseny értékelése alapján – amelyben a csapattagok teljesítménye kiemelkedő volt – a Váchartyáni iskola csapata lett az elő, második az Őrbottyáni csapat és harmadik a Veresegyházi csapat. A vándorserleget egy évig az Apáczai Csere János Általános Iskola őrzi.

Ajándékok iskoláknak, versenyzőknek

Edelman György az ITET elnöke a zárszó után hangsúlyozta, hogy a társulás kiemelten fontos célja a fiatal generáció támogatása, a természeti jelenségek megismertetésén keresztül a tájékozottság elősegítése. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy minden résztvevő diák számára az idei évben is lesz kulturális jutalomkirándulás a Visegrádi Királyi palotába és Esztergom városába. Szavait azzal zárta, hogy a Szilárd Leó versenyt a következő években is támogatni fogja Ő és a társulás is.

 

Kategória: Hírek | A közvetlen link.